Tisztelt Lakosság!
Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2019-ben megalkotta az új jogszabályi környezetnek megfelelő településrendezési eszközeit, ezen belül Ceglédbercel Község helyi építési szabályzatáról szóló 10/2019. (X.01.) önkormányzati rendeletét (továbbiakban: HÉSZ). A HÉSZ használata során észleltünk kisebb elírásokat, ezeket javítani szükséges. A hibajavítás államigazgatási egyeztetése a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet (továbbiakban: Tr) 32.§ (6a) b) pontja szerinti állami főépítészi eljárás keretében történik, melyet társadalmi egyeztetés előz meg. A jelenlegi vészhelyzetre tekintettel és a veszélyhelyzet ideje alatt egyes településfejlesztési, településrendezési, településképi, építésügyi és örökségvédelmi, valamint közigazgatási hatósági eljárási szabályok eltérő alkalmazásáról szóló a 143/2020. (IV. 22.) Korm. rendelet szabályainak megfelelően a rendelet-tervezet véleményezése kizárólag elektronikus úton történik.
A felhívás mellékletében található anyaggal kapcsolatban véleményüket elektronikusan küldhetik meg 2020. május 18-án 13 óráig a jegyzo@cegledbercel.hu email címre.
Megértésüket köszönöm, kérem vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!
Tisztelettel Török József
polgármester