Hírek

Elérhetőségek

Egyházak

Római Katolikus Egyház

Ceglédbercel első lakosai evangélikus keresztények voltak. Akiket II. József császár telepítette ide. Sajnos járvány miatt a többség meghalt. A megmaradtak visszamentek Németországba, kevesen pedig a Duna - Tisza torkolatához, Titel városba költöztek. Egy ideig lakatlanul maradtak a házak, míg végül Buda környékéről települtek ide német ajkú emberek, akiknek a többsége római katolikus volt. Az első misézõ hely a volt káplán-lakás -- ami most közösségi helységkén működik.

Tovább »

Református Egyház

Református gyülekezetünk magját Felvidékről telepítették a lakosságcsere során a faluba, 1947-48-ban. Hosszú évek teltek el úgy, hogy az 1948-ban filiaként létrejött gyülekezet egy parasztházat alakított át imaházzá, itt folytak az istentiszteletek. Az utóbbi esztendőkben Erdélyből, Kárpátaljáról költöztek református családok a faluba.

Tovább »