Hírek

Elérhetőségek

Településtörténet

 

Ceglédbercel település a Duna és a Tisza közt, Pest megyében, Budapesttől mintegy 60 km-re délkeleti irányban található, Albertirsa és Cegléd között, a 4-es számú főközlekedési útvonal mellett, illetve a Budapest-Szolnok vasútvonalon. 2008. évben újították fel ezt a szakaszt, megszépültek az állomások, korszerűbbek az átjárók.

A község területe 2945 ha. Az északi terület dombvidék, melynek agyagos talaja löszön és homokon fekszik. Itt található a legjobb föld, mely mezőgazdasági művelésre alkalmas. A déli rész homokos talajával a duna-tiszai homokhátsághoz tartozik.

A falu teljes közművel ellátott (víz, csatorna, gáz, telefon). Utcáink szilárd burkolatúak. A községet 2006. nyarától 3 km hosszan kerékpárút szeli át.

 

A falu rövid története

Ceglédbercel az avar-magyar múltjára méltán büszke, azokra építő és a német nemzetiségi hagyományokat is büszkén vállaló, meghatározó jelleggel kétnemzetiségű település.

Az első latin nyelvű okirati említés egy 1281-es határjárásból származik. Ebben említik a "Bercel felé vezető" utat. A középkorban az egész terület az alberti pusztához tartozott. Éppígy a "berceli erdő" kifejezés is egy 1390-es határjárási iratban szerepel. Okiratok 1457-ből, 1468-ból és 1482-ből a Bercelpuszta kifejezést említik.

A XVIII. században Bercel a klarisszáké volt. A rend 1785-ben feloszlott és a területet elvették az egyháztól. II. József 130 német családot telepített ide Hannoverból, akik a falu fejlődéséért nagyon sokat tettek. Azonban 5 évvel a letelepedés után kolerajárvány tört ki az új lakosok közt. Mivel a telepesek evangélikus vallásúak voltak, ceglédi hittestvéreik támogatták őket a bajban. A járványban sokan meghaltak. Az elhunytakat a még ma is fennálló ceglédi evangélikus temetőben temették el. Az egészségesek visszatértek szülőhazájukba, vagy letelepedtek a Bánátban. 1790-re a falu teljesen elnéptelenedett.

Az újratelepítés a nagy katasztrófa után egy évvel indult meg és több lépésben történt. A telepesek azonban nem közvetlenül Németországból jöttek, hanem a már létező magyarországi német falvakból, mint Soroksár, Budatétény, Adony, Üröm, Pilisborosjenő és Taksony. Néhány magyar család érkezett Süly, Üllő és Uri községekből is. Ez volt a második betelepülés. A lakosok kétharmada volt német, egy harmaduk magyar, de mindannyian katolikusok voltak.

1804-ben Bercel önálló község lett. Ebből az időből származik a község címere. A lakosság főképp földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozott.

1864-ben építették meg a vasútvonalat Pest és Szolnok között. A vasút lett a lakosság legfontosabb munkaadója. A XIX. század 60-as éveiben a falu, mint "vasutasváros" volt ismert Magyarországon. A földművelés és az állattenyésztés csak mint mellékfoglalkozás volt jelen a településen.

A szovjet csapatok 1944. novemberi bevonulása nagy csapást jelentett a falunak. Mintegy 648 személyt hurcoltak el kényszermunkára. Az 1946. év újra megrázkódtatást okozott a falu életében. Több mint ezer főt deportáltak Németországba, azokat a ceglédbercelieket telepítették ki, akik német nemzetiségűnek vallották magukat, német anyanyelvűek voltak, magyar nevüket német hangzásúra változtatták, tagjai voltak a Volksbundnak, illetve más német fegyveres egységnek. Új telepesekként 24 család érkezett a Tisza jobb oldalán fekvő vidékekről. Legtöbben közülük rögtön elköltöztek, mert nem tudtak beilleszkedni az itteni környezetbe. 1948 tavaszán 48 család érkezett Felső-Magyarországról. A felvidékiek beilleszkedtek, a falu is hamarosan elfogadta őket.

A Szovjetunióba kényszermunkára elhurcolt emberek három csoportban jöttek vissza. Az első csoport 1946-ban, a második 1947. szeptemberében és az utolsó csoport 1949. november 4-én tért haza. Az elhurcoltak közül 159-en sajnos sosem tértek vissza, a Szovjetunióban haltak meg. A visszatérés utolsó napja november 4-e, egyben a falu napja is melyen csendben emlékezünk a háború áldozataira.

2005-ben a település Önkormányzata az 1848-49 forradalom és szabadságharc emlékére a Kossuth Lajos utcában haranglábat állítatott.