Ceglédbercel Község ebben az esztendőben két napos rendezvény keretében ünnepelte az államalapítást, Szent István király és a kenyér ünnepét. A rendezvényre meghívást kapott
- a testvértelepülés Balázsfalva, valamint a vele közös igazgatású Magyarpéterfalva delegációja és tánccsoportja,
- helyi kulturális egyesületek közül a Ceglédberceli Német Nemzetiségi Kultúregyesület, a Ceglédberceli Német Nemzetiségi Ifjúsági Egyesület, a Ceglédberceli Hagyományéltető Íjászegyesület, a Turáni Hagyományéltető Egyesület, X. Szent Pius énekkar.
A program alapvető célja a hagyományok és szokások bemutatása, valamint azok átadása a jövő generációja számára.
Az augusztus 19-i rendezvénynapnak a Szabó Pál szabadidőközpont adott helyet. A programok megvalósításához
- mobil fedést kapott a szabadtéri színpad,
- tér- és színpadhangosítás került kiépítésre,
- a főzőversenyhez, a kísérő programokhoz (népi mesterségek bemutatása) valamint a vendégek fogadásához fesztivál, illetve pavilon sátrak kerültek felállításra,
- megépítésre, illetve beüzemelésre került a mosdóblokk,
- kiépítésre került a víz és az áramellátás.
A színpadi programokon
- kultúrcsoportok tartottak bemutatót,
- a hagyományőrző csoportok korabeli hadi tornát mutattak be,
- énekes és zenekari produkciókat mutattak be,
A kísérő programok között megvalósult
- Csülök főző-, sütő verseny,
- Íjászverseny,
- Gyermekprogramok (arcfestés, lufihajtogatás, játszótér),
- Népi mesterségek (faesztergálás, agyagozás, szövés) bemutatása.
Programok időpont szerinti megvalósulása:
10.00-tól Főzőverseny
13.00-tól Gyermekprogramok
14.30-tól Színpadi programok. Ezen belül: táncos, énekes és zenekari fellépések.
16.00-tól Koncertek
18.00-tól Versenyek eredményhirdetése
20.00-tól Koncertek
21.30-tól Tűzijáték és zenés mulatság
Augusztus 20-i ünnepi napon szentmisén és koszorúzáson vettek részt a meghívott vendégek, a helyi egyesületek képviselői és a ceglédberceli lakosok. A megvalósult program:
- 7.30-tól zenés ébresztőt tartott a Ceglédberceli Német Nemzetiségi Ifjúsági Egyesület Kisparty zenekara
- 10.30-tól Ünnepi szentmise a Nepomuki Szent János Katolikus templomban,
- 11.30-tól ünnepi köszöntőt mondott Török József polgármester
- 11.45-tól koszorúzás a Szent István szobornál
Az augusztus 19-i rendezvénynapnak a Szabó Pál szabadidőközpont adott helyet. A programok megvalósításához mobil fedést kapott a szabadtéri színpad, tér- és színpadhangosítás került kiépítésre. Az elszámolásban a színpadtechnikai szolgáltatás került elszámolásra, melynek a tényleges költsége 889.000.-Ft volt. A szolgáltatás keretében készült a mobil színpadfedés, valamint a színpad- és térhangosítás. A költségként tervezett sátorbérlést és mosdóblokk biztosítást az önkormányzat saját forrásból fedezte.
Közvetlen támogatásban részesített szervezet Ceglédbercel Község Önkormányzata.
Közvetett támogatásban részesült:
- Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzat,
- Ceglédberceli Német Nemzetiségi Kultúregyesület,
- a Ceglédberceli Német Nemzetiségi Ifjúsági Egyesület,
- a Ceglédberceli Hagyományéltető Íjászegyesület,
- a Turáni Hagyományéltető Egyesület,
- X. Szent Pius énekkar.
Közvetett támogatásban részesült személyek száma:
- Egyesület részéről megjelentek közül 250 fő
- A programon résztvevők, látogatók 1.600 fő
A fotók a galériában vagy ide kattintva megtekinthetőek.