Hírek

Elérhetőségek

Közlemény 2020.03.14. (Óvodai ügyelet)

2020. március 16-tól tantermen kívüli, digitális munkarend lesz érvényben az iskolákban. Követve az operatív törzs által és a kormányzati intézkedésekben megfogalmazott irányelveket Ceglédbercel Község Önkormányzata által fenntartott intézményekben a hatályos jogszabályoknak megfelelő intézkedést kezdeményeztünk.

Folyamatos egyeztetést folytatok intézményeink, ezen belül az óvoda és bölcsőde vezetőivel annak érdekében, hogy a szakembereink javaslatait figyelembe véve, közösen alakítsuk ki a további működés rendet. Az óvoda és a bölcsőde 2020. március 16-tól ügyeleti rendszerben működik. Emellett azonban fontosnak tartjuk, hogy azoknak a családoknak, dolgozó szülőknek is biztosítsuk a gyermekeik napközbeni felügyeletét, valamint étkezését, akik ezt munkájuk miatt másként nem tudják megoldani.

Mindezeket figyelembe véve 2020. március 16-án hétfőtől határozatlan ideig a Ceglédberceli Általános Művelődési Központ Napsugár Tagóvodája és Alma Bölcsődéje ügyeleti rend alapján működik az alábbiak szerint:

A szakmai konzultációk alapján nyomatékosan kérünk minden szülőt, hogy aki megteheti, ne vigye hétfőtől óvodába és bölcsődébe gyermekét!

- Kérjük, hogy a gyermekek otthon tartásának mérlegelésekor legyenek tekintettel az időskorúak fokozott védelmére irányuló ajánlásokra is. Azaz, amennyiben arra lehetőség van, a gyermekek felügyeletét a következő hetekben ne a 60 év feletti nagyszülők lássák el.

Csak egészséges gyermek mehet közösségbe! Kérjük a szülők együttműködését, hogy betegségtüneteket mutató gyermekeket semmiképpen ne vigyenek közösségbe!

Fontos, hogy az intézményeknek joguk van hazaküldeni azt a gyermeket, akinél bármilyen betegségtünetet észlelnek!

- A házi gyermekorvos felé is megfogalmazzuk azt a kérést, hogy a szokásos eljárásrendnél is szigorúbban vegyék a hozzájuk fordulókat, ne engedjék közösségbe a betegségtüneteket mutató kisgyermekeket.

- Az intézményekben a gyermekek fogadása és hazaengedése is ún. „zsiliprendszerrel” történik, hogy a szülők ne lépjenek be az intézményépületekbe.

- Az elkövetkező napok tapasztalatai alapján – figyelemmel az operatív törzs és a Kormány időközben megszülető intézkedéseire – döntünk majd a további időszak működési rendjéről.

Az óvodai és bölcsődei ügyeleti igényt  az igazgato@berceliamk.hu e-mail címen vagy telefonon lehet jelezni.

A közétkeztetésben is átmeneti intézkedéseket vezetünk be, amelyeknek a pontos tartalma az elkövetkező napokban kerül meghatározásra.

Az iskolák, óvodák, bölcsődék működésében bevezetett korlátozó intézkedések sok család életét megváltoztatják a következő hetekben, ezért mindenkitől együttműködést és a szabályok fegyelmezett betartását kérjük!

Kérjük továbbá, hogy hiteles hírforrásokból tájékozódjanak! Kísérjék folyamatos figyelemmel a hivatalos kormányzati tájékoztató oldal (https://koronavirus.gov.hu) és az önkormányzat (mobiltelefonos Ceglédbercel Applikáció, vagy www.cegledbercel.hu) közleményeit.

Ceglédbercel, 2020. március 14.

        Török József                                    Nagy Károlyné
        polgármester                                         jegyző